Hírek

Alakul a Master kategória is:
Koncsecskó Tamás (Szolnok)
Császár Balázs (Pápa)
Új év, új verseny! Már a harmadik! A 'hírek' mostantól folyamatosan frissül!
Kezdésnek itt az első nevezőnk, expert kategóriában:
Szakál Sándor Pál (Hódmezővásárhely)
Sikeresen lezajlott a II. BeWear Cup bmx flatland verseny Hódmezővásárhelyen! Viszonylag sok versenyző érkezett, az ország minden pontjáról. Szép idő volt végig, a nap végefelé jött néhány gyanús felhő, de végül megúsztuk eső nélkül! Kezdetben a hangosítással voltak kis problémák, de gyorsan megoldódott (Nagy köszönet Ágoston Péternek!) és kis gyakorlás után délután 3 óra körül elkezdődött a verseny!
Az Expert kategóriában indultak a legtöbben, amit végül az egy éves kihagyás után újra bmx-re pattanó Túri István meg is nyert! (Nem semmi!)
Master kategóriában a nagyon szép gurulós trükkjeivel, Kállai Olivér lett a befutó!
A profiknál, a szinte lehetetlen sorokat bemutató Katona Dénes győzött!
A selejtezők után Gyömrő-Molnár Dávid tartott görkori bemutatót, amihez nagy bátorság kellett, mert egyedül ő tudott eljönni!
A díjátadó után a csapat összeállt egy közös képre, amit hamarosan láthattok itt a honlapon!
A verseny után az afterparty-ból egy hatalmas séta túra lett, rendőrségi elbeszélgetéssel egybekötve, de nagyon jó volt ez is! :)
Köszönöm mindenkinek, a támogatóknak, segítőknek, ridereknek, zsűritagoknak...
Jövőre ugyanitt találkozunk!!

II. BeWear Cup eredmények:

Expert
1.Túri István
2.Orosz Csaba
3.Nagy Gábor

Master
1.Kállai Olivér
2.Bordács Attila
3.Ifj. Sinkó Lajos

Pro
1.Katona Dénes
2.Hajnács Mihály
3.Szabó Dávid
Megérkeztek a GarageStore által felajánlott cuccok! Király!

A verseny napján pedig délután 4 óra körül érkezik a Burn, két csodálatos lánnyal!
Az első külföldi nevezőnk profi kategóriában: Alex Hruby (Szlovákia)
A helyszínre látogat a 'Tuti Kaja Tanya', ahol Hódmezővásárhely legjobb hot dog-jai kaphatók, tehát senki nem marad éhen! Kapható még hamburger, pizza, szendvics, gyümölcslevek, üdítők, édességek, szeszesitalok...

Továbbá, ma ellátogattam az AfterParty helyszínére.. A versenyre érkezőknek külön VIP részleg lesz fenntartva, saját italpulttal, ahol koktélok is vásárolhatók! Maga a hely nagyon szuper! Minden BeWear Cup-ra nevezőnek INGYENES a belépés!
Ma kaptuk az infót, hogy talán Szlovákiából is várhatók versenyzők! Yeah!
Szuper cuccokat kaptunk a Drótszamár Kerékpár Üzlet és -Szerviz jóvoltából! Yes!!
További nevezők:
Szivos Sándor (Gyula)
Bordács Attila 'Bordi' (Hódmezővásárhely)

Úgy néz ki, hogy expert kategóriában igazán kemény küzdelemre számíthatunk!
Yeah! A kecskeméti delegáció is itt lesz!
Ifj. Sinkó Lajos
Varga Pál
Szitás Gábor
Szabó Dávid
Csikós Gábor
A verseny után hatalmas AfterParty veszi kezdetét a New Penna Club-ban (Andrássy utca 3.), 22:00-kor. Minden rider, aki nevez a BeWear Cup-ra INGYEN mehet be a bulira!
A versenyről minden órában jelentkezünk a legfontosabb történésekkel, amiket itt a honlapon a 'Hírek' menüpont alatt követhettek majd!
Újabb felajánlás érkezett a dobogós versenyzőknek, fülhallgató, pendrive, memóriakártya...Zsíír! Köszönjük!
Burn támogatás!! Sampling termék nevező ridereknek, nézőknek burn sampling lányoktól és termék nyeremény dobogósoknak!! Full respekt! :)
Soltvadkert is bejelentkezett Dudás Gergő révén! Alakulunk!
Az első profi nevezőnk is megvan!
Hajnács Mihály 'Szomi' (Szeged)
A rendezvény ideje alatt, tehát 13:00 - 21:00-ig, a pályán található elemek használata TILOS!!
Úgy néz ki, hogy a Burn energiaital is támogatni fogja a versenyt!! Gyertek el minél többen, mutassuk meg nekik, hogy ne csalódjanak és következő alkalommal is legyen ilyen lehetőség!
Újabb versenyző!
Túri István (Baks)

Nevezési határidő: Július 5. (péntek), este 8 óra!
Főoldalon a verseny!
http://www.global-flat.com/news/
3 bandita már regisztrálta magát a versenyre!
Koncsecskó Tamás (Szolnok)
Orosz Csaba (Szeged)
Szakál Sándor (Hódmezővásárhely)
Versenyleírás, részletek, egyebek:
A rendezvény új helyszínen lesz, ami nagyságrendekkel jobb minőségű aszfalt pályát jelent, mint a tavalyi, remélem ezzel már mindenki elégedett lesz. Hátránya, hogy picit kisebb.
A versenyre 3 kategóriában (expert, master, pro) lehet nevezni, ami délután 2-3 óra körül kezdődik. Minden kategóriában 2,5 perces futamok után, a döntőbe jutott legjobb rider-ek egy 'jam session' keretein belül mutathatják meg a legjobb trükkjeiket.
Nyeremények: minden helyezett kupát kap, valamint a GarageStore által felajánlott pólót és a Drótszamár Kerékpár Üzlet- és Szervíz jóvoltából alkatrészeket.
Nevezés a helyszínen 1200 Ft, aki a honlapon (http://bewear.joeygfx.hu/) előnevez, annak 800 Ft. Belépés mindenkinek INGYENES!
A verseny után hatalmas AfterParty veszi kezdetét, amiről később jönnek infók, tuti jó lesz!
Mától elindult a verseny hivatalos oldala! Minden információt megtaláltok, a tavalyi és az idei eseményről! Már lehet előnevezni is, tegyétek meg minél hamarabb, mert aki lemarad, kimarad! (Pontosabban, a helyszínen drágább lesz a nevezés!) Jó böngészést és gyúrjatok keményen!
created by JoeyGrafix